256054959.8dd5717.ef4b65fece9c478183833ae5ceca419f

Thaiföld egy 1 évessel

Nem tudnám megmondani, hány embertől hallgattuk meg a “Szerintem ne menjetek egy ekkora gyerekkel ilyen messzire” vagy a “Hát én biztos nem vállalnék be egy ilyen utat egy 1 évessel” és társaikat. Mivel mindenki őszintén és jószándékkal mondta ezeket, ezért először még hatott is ránk a sok érv és már már a határán voltunk annak, hogy dobjuk a nagy utazást és valami pár órás utat vállaljunk csak be helyette. Aztán egy nap egymásra néztünk és arra jutottunk, hogy mi nem ők vagyunk, a mi gyerekünk nem az ő gyerekük és különben is, mindenki döntse el maga, hogy mit vállal be.

 

Az egyik ok, amiért ez a bejegyzés megszületett, egyrészt az, hogy az utunk alatt/után több üzenetet kaptam, hogy mi hogy történt, hogy bírta a baba a repülőt, ajánlom-e az ilyen hosszú utat gyerekkel, mit evett, mit csinált stb., másrészt az indulásunk előtt én is próbáltam rákeresni hasonló témájú cikkekre, és egyet sem találtam, ami leírta volna, hogy mivel célszerű készülni a repülőútra, mikre érdemes figyelni az úton vagy hogy pl. milyen babakaják kaphatók kint. Ez mondjuk a jó evő gyerekeknél nem biztos, hogy annyira fontos, de mivel Alex nem ide tartozik, ezért tök jó lett volna tudni, hogy mikkel számolhatok.

Úgyhogy ez most kicsit azoknak szól, akik szívesen mennének messzebbre, de nem tudják mi vár rájuk kint és nem biztosak benne, hogy érdemes-e bevállalni egy ilyen hosszú utat kisbabával.

Az úticélunk kiválasztása hosszas lamentálás eredményeként lett Thaiföld. Kitaláltuk, hogy odafelé elmegyünk “egy szusszal”, azaz nem alszunk sehol, hanem végignyomjuk a 26 órás utat egybe, visszafelé pedig kiszállunk pár éjszakára Dubaiban, ahol amúgyis van az átszállás. Ez egyébként nekünk tökéletesen bevált, annak ellenére hogy az odaút elsőre elég félelmetesnek tűnt.

A reptérre taxival mentünk itthonról és kértem a társaságot, hogy olyan autót küldjenek, amiben van babaülés. Őszintén nem tudtam, hogy van-e ilyenre lehetőség, de próba szerencse alapon megpróbáltam és sikerült. Bár az az ülés kb. a 80-as évekből származott és látszott, hogy nem egy életbiztosítás, azért sokkal kényelmesebb volt így, mintha Alex végig a kezemben ficergett volna, vagy mondjuk az ülések alatt mászik.

Babakocsinak a Babyzen Yoyo-t vittük, ami szuper volt, mert akkorára összecsukható, mint egy válltáska és a repülőre is fel lehet vinni kézipoggyászként (itt arra jó figyelni, hogy a csomag feladásnál kerüljön rá “cabin bag” címke és akkor már senki nem akarja majd elvenni). Ez csomó energiát megspórolt nekünk, hogy nem kellett sem cipelni a babát, sem szaladni utána a reptéren.

Becsekkolásnál – meg úgy általában mindenhol – gyerekkel mindenhova előreengedik az embert, úgyhogy a hosszas várakozás miatt sem kell izgulni sehol.

Emirates-el repültünk, amit több szempontból is ajánlok, egyrészt mert nekik vannak ide a legjobb átszállási idejei, (legalábbis februárban nekik volt) , másrészt mert iszonyatosan gyerekbarát társaság. Amint felültünk a gépre, már hozták az ajándék játékokat, babakajákat, extra takarót,mindent. A stewardessek nagy része folyton jött érdeklődni, hogy szükségünk van-e valamire, vagy ha nem is kérdeztek semmit, csak odajöttek rámosolyogni az Alexre. Repjegy vásárlásnál, ha 1 év alatti, vagy akörüli babával utaztok, érdemes lefoglalni a “baby nest”-et, ami egy falra tehető mózeskosár. Ezt akkor engedik használni, ha a baba belefér, szóval a nagyon magas babák sajnos hátránnyal indulnak. Alex is épphogy belefért, de mivel az alvása nélkül meghaltam volna, úgy voltam vele, hogy ha kell belehajtogatom. 😀 A mi életünket odafelé egyébként ez a kosár mentette meg, mert amíg ő nagyjából végigaludta benne a dubai-i repteret és a Dubai-Bangkok járatot, azalatt mi is tudtunk enni, aludni és pihenni.

Egyetlen hátránya ennek a légitársaságnak, hogy valamiért azt gondolják, hogy az emberek szeretnek -10 fokban utazni és emiatt annyira durván megy a klíma, hogy én néha pulcsi-kabát-takaróban fáztam. Erre már a barátaink, akik utaztak velük korábban, felhívták a figyelmünket, úgyhogy készültem rá és  Alexen majdnem végig egy vastagabb kötött kardigán és vékony sapka volt. Úgy voltam vele, hogy inkább biztosra megyek, mint hogy a nyaralás felét orrszívással töltsem. (Nem mintha lett volna ott ilyen eszközöm.)

Amikor ébren volt és épp nem a business osztályon ülőkhöz próbált meg szökni, akkor nagyrészt meséket nézett, amiket letöltöttünk a tabletekre, de ha ez nem lett volna, akkor sem lett volna akkora gáz, mert az üléshez tartozó monitoron is található volt kb. 40 féle babáknak való műsor, ami elszórakoztatta. A fennmaradó időben pedig vagy evett vagy pakolászott, vagy a gépen sétálva barátkozott össze nagyjából 20-30 idegennel.

Készüljetek fel, hogy az út maga semmilyen formában nem lesz pihentető egy kisgyerekkel, hacsak nem annyira jófej hogy végigalussza az elejétől a végéig.

Persze ki lehet találni játékokat, de egy 1 év körüli gyereknél perceket tudsz csak nyerni, úgyhogy sok-sok kávé és türelem szükséges.

Mint hasznos tanácsot elmondom, hogy ne sajnáld a tartalék ruhát és pelenkát a kézi poggyászba. Gyereknél nem tudod megspórolni a cipekedést, bármennyire szeretnéd. Sosem tudod mikor önti le magát, vagy mikor történik vele egy olyan incidens, hogy mindene átázik. Ezt mi a visszafele úton egy életre megtanultuk, amikor az odaútra alapozva, – ahol minden sima volt – , alig vittem váltóruhát, ezzel szemben hétszer kellett pelenkát cserélni egy fél nm-es mosdóban.  Egyébként a logisztika volt a legfárasztóbb az egész útban. Elrakni, kipakolni, elővenni, visszatenni, cipelni, megint eltenni. Kinél van, hova tetted, miért oda…

Mindegy, túléltük és ezután a laza 26 óra után megérkeztünk a Samui-i reptérre, majd további negyed óra után végre valahára a hotelünkbe.

Fáradtak voltunk, nyúzottak, 30 fok volt és fullasztó hőség, mégis Alex volt hirtelen a legboldogabb baba a földön.

Kurjongatott, mutogatott mindenre és rohant amerre látott. (A borítóképen található fotó ekkor készült.)

A szállásunk tökéletes volt, mert a part 10 perc volt gyalog, az éttermek, boltok pedig kb. 3 percre. Volt benne medence, játszóház, kényelmes szoba babaággyal, nagyon kedves személyzet, úgyhogy tényleg nem választhattunk volna jobbat.

Autót az érkezés után pár nappal béreltünk ott a szigeten, amivel tudtunk jönni-menni, piacozni, vásárolni és felfedezni egy-két új strandot. Ezt az aggodalmasabb szülőknek és kevés rutinnal rendelkező sofőröknek nem ajánlom, mert egyrészt általában nincs babaülés a kocsikban és minden gyerek kézben utazik, másrészt mert nulla rendszer van a thai-ok vezetésében, emiatt sokszor kell hirtelen fékezni vagy lehúzódni.

Ami nekünk nagyon bevált, hogy vettünk az Alexnek egy műanyag lavort, nagyjából 700 forintért , amiben a nap nagy részét töltötte a strandon. Így amíg mi olvasgattunk vagy napoztunk, addig ő mellettünk az árnyékban ücsörgött és pancsolt. Ez az ötlet egyébként megtetszett több ott nyaraló családnak is, úgyhogy pár nap után egész sok kis színes lavór volt a homokban.:)

Már akkor is viszonylag finnyás volt, úgyhogy leginkább papayán, dinnyén és banánon élt, ami engem ott egyébként egyáltalán nem is zavart,  de a helyi boltban rengeteg féle tápszer és babakaja van, úgyhogy ott vettünk neki mindenfélét. A legtöbb sós kaja úgy nézett ki, mint nálunk a gyümölcsitalok, amik ilyen nyomós, kupakos kiszerelésben kaphatóak. Kellett is pár nap, mire megszoktam, hogy a csirkés kajákat ilyen kiszerelésben kell vennem… Egyébként az evése elég hektikus volt, sokszor napközben annyira meleg volt, hogy az ebédjét tápszerre cseréltem, hogy minél több folyadék kerüljön a szervezetébe. Pelenkát sem érdemes sokat cipelni, mert rengeteg féle kapható, még a legkisebb boltban is. Picit eltér az itthonitól, leginkább abban különbözik, hogy használat után oldalt kell eltépni. Egyikkel sem volt semmi probléma, sőt, én külön imádtam, hogy mindegyiken valamilyen Disney figura volt.

Esténként kitoltuk a fektetést 1-2 órával, de abszolút felvette a ritmust és bár hazafelé sétákon általában már vagy félálomban volt, vagy aludt, végig irtó boldog és kiegyensúlyozott volt és simán átaludta az éjszakákat is.

Andrissal van egy ilyen félig kimondott szabályunk, hogy mindig olyan helyre megyünk, ahol még nem jártunk, vagy legalábbis az egyikünk nem járt még és hogy minden lehetséges dolgot muszáj megnézünk az adott hely környékén, akkor is ha kellemetlenségekkel jár. Ez mondjuk azt jelenti, hogy ha kell ébresztőre kelünk, ha kell keveset alszunk, de mindent szeretünk felfedezni és azzal az érzéssel hazajönni, hogy kimaxoltuk a nyaralást. Hát ez most nem erről szólt, már csak azért sem, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindketten jártunk már ezen a szigeten, de legalább nem maradt bennünk hiányérzet, hogy még látnunk kellett volna ezt, vagy azt. Szintén Thaiföld mellett szólt még, hogy ismertük a terepet és tudtuk, hogy mire számítsunk, ami egy gyerekkel való utazásnál valljuk be,mindenképp előny.

Már az utazás közben is, de visszanézve méginkább örülök, hogy nem hallgattunk senkire, csak magunkra és “bevállaltuk” ezt az egészet, a nehézségeivel együtt.

Végül pedig itt van egy pár perces videó, ami picit több belátást ad az utunkba és ami elég jól visszaadja, hogy hogy éreztük magunkat.

A vágásért köszönet egy nagyon kedves barátnőmnek, Rónai Szilvinek <3

 

MentésMentés

Facebook Kommentek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.